Autoimmun betegségek, fájdalom, Spanyolország, újrakezdés – az én történetem

Ha valaki ma találkozik velem a Costa Blancán, valószínűleg egy mosolygós nőt lát, aki ingatlanokkal foglalkozik, vállalkozást épít, ügyfelekkel találkozik, és a spanyolországi élet szépségeiről mesél. Kevesen tudják azonban, hogy az ide vezető út mennyire hosszú, fájdalmas és küzdelmes volt.

A nevem Csernay Éva, a La Fodi Property Advisory társalapítója vagyok. Több mint tíz évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy Németországba költözöm. Egyetlen szót sem beszéltem németül. Nem volt mögöttem kiépített kapcsolatrendszer, nem vártak rám lehetőségek, és fogalmam sem volt róla, hogyan fogok boldogulni egy teljesen új országban. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy lépnem kell.

A nulláról kezdtem mindent. A nyelvet autodidakta módon tanultam meg, dolgoztam, fejlődtem, és lépésről lépésre építettem fel az életemet. Akkoriban azt hittem, a legnehezebb részen már túl vagyok. Tévedtem.

A depresszió, amely évekre meghatározta az életemet

Mielőtt az autoimmun betegségek megjelentek volna az életemben, hosszú éveken keresztül súlyos depresszióval küzdöttem. Nem rosszkedvről beszélünk. Nem egy nehezebb időszakról. Hanem évekről.

Aki valaha átélte, tudja, hogy a depresszió nem egyszerűen szomorúság. Sokkal inkább olyan állapot, amikor az ember elveszíti a kapcsolatot a reménnyel, a jövővel és sokszor saját magával is. Voltak időszakok, amikor egyszerűen nem láttam a kiutat, mégis volt bennem valami, ami nem hagyta, hogy feladjam. Talán makacsság volt. Talán hit. Talán csak az a belső hang, amely azt ismételgette, hogy egyszer ennek vége lesz.

Végül sikerült kijönnöm a depresszióból. Azt hittem, most már minden rendben lesz. Ekkor kezdtek érkezni a betegségek.

Amikor futószalagon jöttek a diagnózisok

Először egy diagnózis érkezett. Aztán még egy. Majd újabb és újabb problémák. Az évek során egyre hosszabb lett a lista. Szisztémás lupusz, bőrlupusz, zsírszövet-gyulladás, asztma, súlyos csontritkulás, ízületi problémák, gerincproblémák, krónikus gyulladások és műtétek.

A végére több mint húsz diagnózis szerepelt a papírjaimon.

Aki autoimmun betegséggel él, tudja, hogy nem maga a diagnózis a legrosszabb. Hanem a fájdalom. Az, hogy nem tudod, milyen állapotban ébredsz fel másnap. Az, hogy olyan dolgok válnak nehézzé, amelyek mások számára teljesen természetesek. Az, hogy egy idő után hozzászoksz a szenvedéshez.

Voltak időszakok, amikor már természetesnek vettem, hogy fáj valami. Ma már tudom, hogy ez nem élet. Akkor azonban ez volt a valóságom.

A gondolat, ami mindent megváltoztatott

Egy idő után egyre gyakrabban fogalmazódott meg bennem ugyanaz a gondolat. Nem az, hogy meg akarok gyógyulni. Nem az, hogy csodát keresek. Hanem valami sokkal egyszerűbb.

Ha már betegséggel kell együtt élnem. Ha már fájdalommal kell együtt élnem. Ha már szenvedni kell. Akkor legalább a tengerparton tegyem.

Emlékszem, hogy egyre erősebben éreztem: szeretném megadni magamnak az esélyt arra, hogy egy mediterrán országban éljek. Nem azért, mert biztos voltam benne, hogy jobb lesz. Hanem azért, mert nem akartam úgy leélni az életemet, hogy meg sem próbáltam.

Egy új élet Spanyolországban

Végül a párommal együtt meghoztuk a döntést. Spanyolországba költöztünk. És velünk jött Lola is, a tacskónk.

Akkor még egyikünk sem tudta, mit hoz a jövő. Nem tudtuk, sikerül-e. Nem tudtuk, jobban leszek-e. Nem tudtuk, mit tartogat számunkra az élet. Egyetlen dolgot tudtunk biztosan: szeretnénk adni magunknak egy esélyt.

Ma visszagondolva úgy érzem, ez volt életünk egyik legjobb döntése.

A fordulat

Az igazi változás nem egyik napról a másikra történt. Nem volt csodapirula. Nem volt egyetlen varázslatos pillanat.

Viszont volt rengeteg munka. Rengeteg kutatás. Rengeteg önismeret. Rengeteg kérdés.

Lépésről lépésre kezdtem megérteni, hogy mi történik a testemben, hogyan működik a szervezetem, milyen hatással van rám a stressz, az életmód, a környezet és az a sok minden, amit korábban természetesnek vettem.

Nem tudom, hogy a változásban mekkora szerepe volt Spanyolországnak, a klímának, az életmódváltásnak, a gondolkodásmódomnak vagy annak, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó feladni a keresést. Azt viszont tudom, hogy ma ott tartok, ahol korábban senki sem gondolta volna, hogy egyszer tartani fogok.

Amit korábban szinte lehetetlennek tartottak

Az elmúlt évek egyik legnagyobb meglepetése számomra az volt, hogy azok a laboratóriumi markerek, amelyek korábban pozitívak voltak, mára negatívvá váltak. Mindegyik.

Több olyan értékről beszélünk, amelyekkel kapcsolatban korábban szinte minden orvos azt mondta, hogy ez lehetetlen. 

Ma már nemcsak a laboreredményeim vannak rendben. Nincsenek fájdalmaim. És gyógyszert sem szedek.

Aki valaha együtt élt autoimmun betegséggel, pontosan tudja, hogy ez mit jelent. Nem egy jó napot. Nem egy jó hetet. Hanem valami olyat, amiről korábban azt hittem, hogy talán soha nem tapasztalhatom meg.

Nemrég az egyik orvosom a laboreredményeimet nézte, majd azt mondta:

„Ha csak ezeket az eredményeket látnám, soha nem mondanám meg, hogy valaha beteg volt.” 

Bevallom, néhány évvel ezelőtt én sem hittem volna, hogy egyszer ezt hallom.

Nem visszakaptam az életemet

Sokan a gyógyulást úgy képzelik el, mint egy végállomást. Én nem így látom.

Nem azt érzem, hogy visszakaptam az életemet.

Azt érzem, hogy visszavettem az irányítást az életem felett.

Hosszú időn keresztül úgy éreztem, hogy a körülmények, a diagnózisok, a fájdalom és a betegségek irányítják a mindennapjaimat. Ma már én irányítok. És talán ez a legnagyobb változás.

Miért írtam meg ezt a történetet?

Nem azért, mert bárkit meg akarok győzni bármiről. Nem azért, mert azt állítom, hogy mindenkinek ugyanaz az út működik.

Egyszerűen csak tudom, hogy ezt most valaki olvassa, aki talán éppen nehéz időszakon megy keresztül. Lehet, hogy depresszióval küzd. Lehet, hogy autoimmun betegséggel él. Lehet, hogy új életet szeretne kezdeni. Lehet, hogy éppen azon gondolkodik, van-e még remény.

Ha egyetlen dolgot szeretnék átadni ebből a történetből, akkor az ez:

Sokkal erősebbek vagyunk, mint azt a legnehezebb napjainkon gondolnánk.

Ma már a Costa Blancán élek a párommal és a tacskónkkal, Lolával. A La Fodi Property Advisory társalapítójaként nap mint nap olyan emberekkel találkozom, akik valamilyen okból változást keresnek az életükben. Van, aki befektetni szeretne. Van, aki nyugodtabb életre vágyik. És van, aki egyszerűen új fejezetet szeretne nyitni.

Talán ezért érzem ennyire közel magamhoz az újrakezdés történeteit. Mert pontosan tudom, milyen érzés, amikor az ember úgy érzi, elfogytak a lehetőségei. És azt is tudom, milyen érzés, amikor egyszer csak rájön, hogy mégsem.

Én pontosan tudom, milyen érzés új fejezetet nyitni.

Ezért lett Spanyolország számomra sokkal több, mint egy ország. Ez lett az otthonom. És talán az a hely, ahol végre nem csak túlélni kezdtem, hanem valóban élni. ❤️